A www.ezoterikuskonyvek.hu webáruházának felületén süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat. Bezárás
Termékek Menü

Miért eszünk, ha szomorúak vagyunk?

Vannak olyan helyzetek, amelyekben mi nők, leginkább az ételtől várjuk a vigasztalást vagy a megnyugvást. Ilyenkor nincs az a jó program, ami kiűzné agyunkból a vágyott ennivaló képét – legyen az chips, csokoládé vagy bármi más. Pedig ezekre az ételekre szervezetünknek nincs is igazán szüksége. De vajon valóban nincs?

Éhség? Ó, nem, ne ámítsuk magunkat. Ez inkább valamiféle fura érzelem, amitől bizonyos helyzetekben úgy érezzük, mintha egy nagy lyuk tátongana a gyomrunk helyén – még akkor is, ha épp befejeztük az ebédet.

- Ez az úgynevezett ideges éhség – magyarázza szakértőnk – csak és kizárólag ugyanazokban a helyzetekben és problémák felmerülésekor támad, illetve amikor ezeket túl nehéznek vagy éppen egyenesen megoldhatatlannak ítéli a beteg. Ilyenkor olyan biokémiai vegyületeket termel a szervezet, melyek az agy telítettségérzetért felelős központját támadják meg.

Helytelen étkezési szokásaink kialakításában persze nem csak zűrös jelenünk a ludas: bűntárs benne gyermekkori neveltetésünk is. Rengeteg családban még ma is a jutalmazás, a vigasztalás, a “csak maradjon végre csendben” eszköze a csokoládé vagy más édesség, s ez már évtizedek óta így működik a nyugati társadalomban.

De hogyan változtathatjuk meg ezt a rossz beidegződést? A szakember szerint érdemes figyelnünk magunkat, hogy mikor nyúlunk a csoki után. Éhesek vagyunk vagy csak fáradtak? Esetleg kizárólag olyan estéken eszünk chipset a tévé előtt, amikor nézeteltérésünk volt a főnökünkkel? Egy idő után már tudni fogjuk, hogy amikor kinyitjuk a hűtőt, nem fizikai, hanem érzelmi éhségünk csillapítására törekszünk – ami az első lépés a leszokás felé vezető úton. Ezután már könnyebb megkérdeznünk magunktól: tényleg éhes vagyok? Ha pedig rájövünk, hogy nem, talán könnyebb nemet mondani…

Maga a probléma persze ettől még nem szűnik meg, sőt. De legalább nem társul hozzá a falásrohamokat kísérő, gyötrő bűntudat, és néhány plusz kiló. A szakemberek szerint a három leggyakoribb, nassoláshoz vezető ok egyébként a szerelem, a stressz és az unalom…

1. Szerelmi problémák

Klaudia, 31 éves

Klaudia újra tanul, és mivel 170 cm-es magasságához 55 kilós súly társul, az ő számára a kontrollálhatatlan falásrohamok azzal a veszéllyel járnak, hogy elveszítheti álomsúlyát

“A jelenlegi barátomat az egyetemen ismertem meg. Már első pillantásra beleszerettem, és úgy tűnt, hogy ez kölcsönös. Amikor elkérte a számom, én voltam a legboldogabb a világon! Egész nap úgy éreztem magam, mintha egy rózsaszín felhőn lebegnék. Este pedig mindenhová magammal vittem a mobilomat és remegve vártam, hogy csörögjön. Tanulnom is kellett a vizsgaidőszakra, de nem tudtam koncentrálni. Péter csak egy héttel később hívott, mondván, hogy nyaralni volt a gyerekeivel (elvált!), de végig rám gondolt! Innen ment már minden, mint a karikacsapás, de ezen a héten én felszedtem három kilót, mert a várakozás hosszú napjait csokival édesítettem meg… Szerencsére hamar le is adtam őket, de akárhányszor valamin összekapunk, legszívesebben azonnal a hűtőhöz rohannék. Édesanyám ráadásul fantasztikusan főz, a házi süteményei egyenesen verhetetlenek. Krízishelyzetben képtelen vagyok ellenállni nekik, mind a mai napig.”

Ha csalódott vagyok, rávetem magam az édességre – hányszor hallottuk (vagy mondtuk) már ezt a mondatot! Rengeteg nő vigasztalódik cukorban gazdag ételekkel. Mit tehetünk ez ellen?

Mit mond a szakértő:

“Ha nem csöng a telefon, vagy bármilyen más feszültségforrás merül fel, az emberben megnő az elhagyatottságtól való félelem, és magányosnak érzi magát. Más esetekben egy valóra nem vált vágy miatt érzett csalódás vezet a csokizabáláshoz” – magyarázza a szakember. “A finomságokhoz való menekülés, amely a gyermekkor ízeit, illatait és biztonságát hozza vissza, meglehetősen általános szokás, különösen ha kicsiként édességekkel vigasztaltak bennünket a szüleink. Evésroham után azonban többnyire felfedezi az ember, hogy a probléma nem szűnt meg, sőt. Ilyenkor jön a bűntudat, az önostorozás: “azért nem hív, mert kövér vagyok, miért is kellene neki egy olyan nő, aki kétpofára zabál?”. Ez paradox módon valamiféle vigasztalást jelent, mert magyarázatot ad az alapproblémára, még ha mi magunk is tudjuk, hogy ez a magyarázat hamis. Az ilyen, érzelmileg bizonytalan nőknek azt a tanácsot adhatom, hogy keressenek máshol is szeretetet, például a családjuk vagy a barátaik körében. Hagyják magukat átölelni, megsimogatni, babusgatni, üljenek be egy kávéra a barátaikkal, és ne majszoljanak csokit, szappanoperákon pityeregve!”

Csokoládé helyett…

Ha mégis ellenállhatatlan vágyat érez az édesség iránt, egyen egészségesebb dolgokat: banánt, lekvárt, gyümölcsöt, mézet – persze csak mértékkel!

2. Stressz

Panni, 40 éves

Hirdetésszervező, 168 cm-es magasságához 55 kiló társul. Ha sok a munkája, nassolásba kezd, és rendszeresen a sporttól cseni el a hiányzó időt.

“Aki jól ismer, tudja, hogy maximalista vagyok minden téren. A munkám ráadásul elég kaotikus és rendszertelen, de én nagyon szeretem és nincs vele semmi gondom – amíg minden az elképzeléseim szerint alakul. De a reklámszakmának sajnos a váratlanság, az improvizáció is fontos része, és vannak különösen stresszes időszakok is, például az üzleti év zárása előtt. A forgalom is nagyon gyakran dolgozik ellenem: még amikor időben indulok el, akkor is beüt valami váratlan – például egy útfelújítás vagy baleset. Ilyenkor már tudom, hogy az elvesztegetett időt az ebédszünetből és a sportolásból fogom lecsípni, és már nyúlok is az anyósülés felé, ami alatt – ahogy én hívom - az “elsősegélycsomagomat” tartom: chipset, csokit, kekszeket… Ezeket aztán az irodába is magammal viszem, és két telefon között bekapok egyet-egyet belőlük. Másnap aztán, amikor a mérlegre állok, elsápadok: az a nyomorult mutató már megint elmozdult – és már megint jobbra!”

Nassolással oldom a feszültséget – ismerős? Ha kimerültnek, “szétesettnek” érzi magát, azonnal a chips után nyúl? A sietségre csak egy gyógymódot ismerünk: nyugalom!

Mit mond a szakértő:

“A stressz normális velejárója a mai nő életének, és bizonyos mértékig szükséges is, hiszen ez sarkall munkavégzésre. Akkor kezd ártalmassá válni, amikor úgy érezzük, meghaladja erőinket és túlnő rajtunk. Ez – éppúgy, ahogy a szerelmi éhség esetében – bizonytalanságérzéshez vezet: “nem tudom megcsinálni, képtelen vagyok rá, túl sok nekem ez a munka, nem bírom tovább”. Ezért azonnali energiaforrásokat keresünk – különösen, ha maximalisták is vagyunk, mint Panni, aki nem hiszi el, hogy nem képes arra, amit eltervezett. A megoldás: álljunk meg egy pillanatra. Gondoljuk végig hideg fejjel a problémát, kérjünk tanácsot, vagy sétáljunk egyet, esetleg hívjuk fel egy barátnőnket hogy kikapcsolódjunk!”

Folyamatos nassolás helyett…

soha ne hagyja ki a reggelit és az ebédet! Így elkerülheti, hogy gyakorlatilag egész nap egyen, rágcsáljon. Egyen inkább szőlőt, ezt is csipegetni kell, mint a chipset, vagy sós kekszet, ami kevésbé hizlal, vagy almát, ami egészséges!

3. Unalom

Mária, 47 éves

Újságíró, 162 cm-es magasságához bizony kicsit sok a 60 kilós súly. Főleg azért van súlyfeleslege, mert rendszertelenül eszik.

“Egyedül élek, nagyon kevés igazi barátom van, és van egy párom, akivel valójában nincsenek problémáim, de elég szabad a kapcsolatunk. A nap nagy részében dolgozom, többnyire otthon, odaszögezve a számítógép elé. Ilyenkor tökéletesen tudok koncentrálni: szinte hipnotizálnak a szavak, amik életre kelnek a képernyőn. Ilyenkor boldog és elégedett vagyok. Hogy ki ne essek a ritmusból, keveset eszem, két klikk között bekapok valamit. Ha viszont befejezem a cikket, kicsit üresnek érzem magam, a nagyfokú szellemi erőfeszítés után a levegő állni látszik, és minden olyan mozdulatlan lesz. Ilyenkor megijedek, kirohanok a konyhába és pánikszerűen enni kezdek, csak hogy történjen valami. Először csak valami könnyűt, hogy úgymond “ne haljak éhen”, például egy joghurtot. Aztán valahogy megkívánom a tegnapi maradékot, aztán kedvem támad salátát készíteni… Vagy éppen tűvé teszem a lakást egy olyan doboz csokoládé után, amit ezer éve rejtettem el magam elől, és amiről magam sem tudom, hogy megvan-e még, vagy már egy korábbi falásrohamomban megettem. Amint újra elkezdek dolgozni, minden rendbe jön – kivéve a súlyomat, ami kétségbeejtő.”

Betölteni az űrt – kiüríteni a hűtőt… Ha az evés utáni vágy az ingerszegénységből táplálkozik, az talán a legkönnyebben megoldható probléma.

Mit mond a szakértő:

“Az unalom mindig hiány eredménye. Hiányzik az érdeklődés, a kapcsolatok, a barátok, az inspiráció… Ilyenkor az étel nem a gyomor, hanem az űr kitöltésére szolgál. Nem fontos, hogy mit eszik az illető, kezdheti egy light joghurttal és befejezheti tejszínhabbal is, mert ez bizony egy feneketlen kút. Akkor is legyűrhet az unalom, ha éppen csinálunk valamit, de az nem nekünk való, és amikor néhány percre abbahagyjuk, rögtön enni vágyunk. Maria független nő, úgy tűnik, rendben van önmagával, de néha bizony ő is elbizonytalanodik. Meg kell tanulnia, hogy hogyan éljen együtt az önként vállalt egyedülléttel, vagy hogy hogyan töltse ki a csendes, nyugodt perceket.

Falásrohamok ellen…

A legjobb, ha rákényszeríti magát, hogy rendszeresen egyen és a 4-5 főétkezésen kívül ne nassoljon. Üres perceiben pedig hívjon fel valakit, ugorjon le a boltba vagy a piacra – szigorúan zöldségért vagy gyümölcsért – vagy foglalkozzon a háztartással.

 

Mindhárom probléma ellen… sport!

A fizikai aktivitás megőrzi a test és lélek törékeny egyensúlyát

A legnagyobb hiba, amit elkövethet egy nagy zabálás után, hogy nulldiétát tart. Ez egy klasszikus megoldási kód, ám egyáltalán nem helyes. A szokás még a katolikus vallásban gyökerezik, amikor a bűnök után elég volt vezekelni ahhoz, hogy megtisztuljunk. A cél ilyenkor az, hogy gyorsan eltüntessük a hirtelen felszedett kilókat magunkról, illetve átvitt értelemben az is, hogy éhséggel büntessük magunkat féktelenségünkért. Ez azonban könnyen szokássá válhat, ami súlyos táplálkozási zavarokhoz (például bulímiához) és emésztőrendszeri problémákhoz (gyomorfekélyhez, nyombélfekélyhez) vezethet. Ráadásul az éhező szervezet a legközelebbi evésnél arányaiban többet raktároz el, mint egyébként, mert fél a következő éhezéses periódustól, így paradox módon még akár hízhatunk is egy-egy ilyen drasztikus diétával. A titok nyitja az egyensúly. Nem lehet elégszer hangsúlyozni: ahhoz hogy az ember formában maradjon, nem elég kampányszerűen fogyókúrázni. A kiegyensúlyozott étrend, az egészséges életmód, az izgatószerek (pl. koffein) kerülése, a rendszeres (legalább napi háromszori) étkezés, az ételek változatossága elengedhetetlen a testi-lelki egészséghez. A sport pedig egyenesen nélkülözhetetlen. Az egész szervezetet felfrissíti, hatékony antidepresszáns és stresszűző, mert sportolás közben endorfint termel a szervezet. A közhiedelemmel ellentétben nem növeli az éhségérzetet – ha ön mégis éhes edzés után, az azért lehet, mert sokan egyidőben kezdik el a rendszeres testedzést és a fogyókúrát. Ezt jobb elkerülni: kezdje előbb a diétával, és ha már kevesebb étellel is beéri, akkor fogjon hozzá a sporthoz!